Kanada brutál- meg a csodás Niagara és Toronto

Egy elég morc bevándorlási tiszt engedett be a minap Kanadába. Indiai vagy pakisztáni származású volt: véletlen sem mosolygott volna. De lehet, hoyg csak a golyóálló mellény miatt volt savanyúbb. Kicsit értetlenkedett, hogy magyar útlevéllel, amerikai tartózkodási engedély/letelepedési nélkül miért azt x-eltem be, hogy közvetlen a szomszédból jövök. Mondtam, hogy két hónapig okultam. Majd azt akarta tudni, hogy miért jövök Kanadába. Mondtam, hogy baráti látogatóba. Kik azok és mi a címűk. Mondtam, hogy Ibolyáék, és, hogy  nem tudom a címűket. Csak annyit, hogy Cambridge-ben laknak. Erre felhúzta a szemöldökét. Mondtam neki, hogy kinn várnak. Megenyhült, mehettem a csomagjaimért.

Toronto szép. A levegőből is. Az ősz miatt hihetetlen színekben pompáznak a fák. És fölülről az egészet még apróbb és nagyobb tavak pettyezik.

Ibolya és Jóska összeszedett, beraktuk a rakás csomagom a kocsiba. A CN Towerhez hajtottunk- Kanada jelképe a több mint 550 méter magas torony. Impozáns látvány…Messziről látszik. Végül nem jutottunk föl. Hatalmas sor kígyózott a pénztárak előtt. Látszik, hogy hosszúhétvége van: hálaadás napját ünneplik hétfőn. Meg A közeli Kitchnerben Oktoberfest van. Igen, itt is van: a környék rádiói ezerrel reklámozzák. Errefele sok települést németek alapítottak.

A CN Tower eredetileg a kanadai vasúttársaságról, a Canadian Nationalről kapta a nevét- ők építették fel 40 hónap alatt. A toronyban kitett infósplakátok szerint napi 24 órát dolgozott több ezer munkás…de csak heti öt napot! Mivel kimaradt a torony, irány Niagara. Ami itteni mértékkel nézve közel van. Bő 150 kilométerre. Útközben Jóskáék elmesélték, hogy itt miért nem nagyon száguldozik senki sem. Horribilis a büntetés. Ha valaki a megengedett sebességet 50 km/h-vel túllépi, akkor 10 ezer dollár (tessék majdnem 200-zal beszorozni, annyi forintban!) bünti vár rá. És ez nem minden! A helyszínen elkobozzák a kocsit, majd bezúzzák. Nagyon brutál. Az autópálya mellet ezt hatalmas táblák is hirdetik.

Niagara gyönyörű. Mi más lenne. Rengeteg az ember- özönlenek folyamatosan. A folyó túlpartján Amerika- át is lehet gyalogolni. De onnan semmi izgalmasat nem lehet látni- a panoráma Kanadáé. Mivel sütött a Nap, szivárvány volt a vízesés felett. Egész közel lehet menni a zuhogó vízhez- de jól meg is ázol. A visszacsapódó víz permetezik kinn. Nyári hőségben jól jöhet az ilyesmi! Nem mellesleg a Niagaránál építette fel Tesla az első vízierőművet.

Amatőr videó a vízesésről- KLIKK

Torontóban és Niagaránál az a vicces, hogy amerikai dollárral is lehet fizetni. Gyakorlatilag egy az egyhez az értékük- igaz a pénzváltóknál néhol kicsit kevesebbet adnak érte. Itt a legkisebb papírpénz az öt dolláros. Az egy és két dolláros fém- jó nagy érmék, mintha köveket cipelnék a zsebemben. A metrójegy vásárlásakor pedig amerikai 25 centest is elfogadott a gép.

Tegnap sikerült feljutnom a CN Towerbe. Reni kölcsönadta az autóját. Kissé izgultam, nehogy valaki belémjöjjön az úton, de nem történt semmi. Cambridge-ből 50 perc alatt lehet beérni Toronto központjába- ha nincs dugó. Itt annyi kocsi van a legalább három sávos pályákon, mint júliusban péntek délután a Balaton felé. Megint sokan voltak a toronynál. A jegyért fél órát kellett sorba állni. Itt is két szintre lehet menni: a legteteje, a több mint 400 méter magas Sky Pod csak pár dollárral drágább- de a pénztárnál mondták, hogy eleve feljutni kb. 1 óra, és a legfelsőbb szintre még legalább ennyit kell várni.

A lift eszeveszett sebességgel rohan föl. Nincs is időd nagyon megijedni, már fenn is vagy. Étterem is van, ahol kissé borsos árakon lehet élvezni a menüt. Persze azért 346 méter magasan annyit kérnek az embertől amennyit nem szégyellnek. A kilátás itt is fantasztikus. Van egy üvegpadlós rész is. a város felett lépkedsz szédítő magasságban. Hát, fura érzés. Még akkor is, ha az üveg extra teherbírású és 14 vízilovat is elbírna.

Amatőr videó- lépkedés az üveglapokon Toronto felett- KLIKK

A ROM-ba (Royal Ontario Museum) nem sikerült eljutnom. Vagyis igen, öt óra után nem sokkal. De fél hatkor zártak. Sok értelme nem volt bemenni. Így a városban bóklásztam.

Holnap reggel vége az újvilági kalandnak. Megindulok haza. Reszkess Európa!

Officially The End- diplomaosztó vacsi

Kész, vége, lezárult a nyolc hetes WPI ösztöndíjunk. Megkaptuk a szépen nyomtatott papírjainkat az egészről, és egy csoportképet. Volt, akinek elírták a nevét. Az enyémet kivételesen nem. Pedig a repjegyeken állandóan egy t két l szerepel. kész mázli, hogy nem tűnt még fel senkinek.

A diplomaosztót a 3M innovációs központjában tartották. Isteni előételek voltak. A nagy napra való tekintettel mindenki elegáncsba vágta magát. Minnesotába visszatért a nyár, így kissé izzasztó élmény volt öltönybe csomagolva közlekedni. A legtöbbünk szinte teljesen belakott az előételekkel. Majd jött a vacsora. Egész gyorsan lezavarták. A félig nyers marhaszeletet otthagytam- nem az én műfajom…A hal viszont finom volt. Majd jött a neheze: kiültettek minket a pódium mellé, és egyesével némi beszédet mondani. Hát, a mikrofon másik végén azért jobb lenni.

Persze mindenki összekapta magát. Ebben az előtte elfogyasztott bor is segített. Senki se beszélt túl hosszan. Ami azért nagy szerencse. Katie, aki megígérte, hogy fotóz, kattogtatott is, de a gépem nem volt a helyzet magaslatán, így használhatatlan, homályos képek születtek. Said csinált pár használhatót. Végül a patyirost is a kezünkbe 

nyomták. Szóval megcsináltuk. De még mindig nem sikerült mindent megemészteni.

Elugrottunk még egy búcsúitalra. Felhőtlenebb volt a hangulat. Sikerült leeresztenie mindenkinek. Csomagok, túlsúly, gyömöszölés- egy időre elfelejtve. Jó volt végigbeszélni a legviccesebb eseteket az út során. Az ösztöndíj sztárja Ying: kissé döcögős angoltudása miatt több szót is újított…Pl. a jó pasikra a hot helyett azt mondta, hogy spicy- kínaiból tükörfordította. Meg az is elhíresült, hogy ő egy TV girl. De a legjobb: Abel a pergő r-re akarta megtanítani kínai kolleginánkat. Nem ment neki. Ying kijelentette: biztos azért mert „we came from a different monkey.” Szóval a different monkey kifejezés is szállóige lett.

Senki sem pityergett. Még. Talán majd reggel. Elsőként Darkóval mi ketten hagyjuk el minneapolisi/st.paul-i „otthonunk”. A többiek is kijönnek a parkolóba búcsúzkodni. Majd a nap folyamán lassan mindenki megindul haza, vagy az ismerősökhöz Amerika más-más szegleteibe. Hiányozni fog a csapat.

..De egyelőre vár Kanada.

Az utolsókat rúgjuk

Tegnap tulajdonképpen vége lett az egésznek. Megvolt reggel az értékelés, majd utána az utolsó találkozónk. És ennyi. Ma este a nagy diplomaátadó vacsora következik, talpig elegáncsban. Nyolc hét- ennyit voltunk együtt, néha összezárva, néha kellemesen. Annyi minden történt és olyan gyorsan, hogy néha úgy érzem: sokkal régebb óta vagyunk itt…Máskor meg mintha csak a múlthéten landoltunk volna….

Érdekes volt az értékelés. Arra számítottam, hogy majd részletes kérdőívet kapunk. De nem. Egy általános kérdésekből álló várt ránk. És nem is volt hosszú. John Ulmann emellett még legalább négyszer az eszünkbe véste, hogy nekünk mennyire jó, hogy WPI-s ösztöndíjasok vagyunk/voltunk, meghogy tessék és használjuk a lehetőségeket. Azzal is próbálkozott, hogy meggyőzzön minket: mennyire különlegesek vagyunk, mert megkaptuk az ösztöndíjat…

A General Mills egy hatalmas cég. A sajtósuk szerint Minneapolis azért épült fel itt, ahol ma is áll, mert a vállalat itt kezdett működni 1866-ban. Szerény kis cégtörténet…de persze van benne igazság. A General Mills most élelmiszereket gyárt. Rengeteget. Övék a Häagen Dazs fagyi – a cégközpont boltjában persze nem kapni. Az értékesítési jog ugyanis a Nestléé. A Cheerios pehely is az ő találmányuk. Igen, Amerikán kívül az is a Nestléé. Régen, amikor a cég mindenfélével foglalkozott, még tengeralattjárót is építettek. Meg mellesleg föltalálták a repülőgépek fekete dobozát is, amely (a kiállított példány szerint) narancssárga volt. A ’20-as években kitalálták Betty Crockert, a háziasszonyt. Végül márka lett belőle. Pár évente új arcot kap a nemlétező nő. Persze eddig mindig fehér, jólfésült asszonyként jelenítették meg. AZ utolsó változatban állítólag 75 nő jellegzetessége alapján komponálták meg a képet, és már nem annyira fehér. Hát, nem tudom…AZ összes Betty Crocker festményen úgy néz ki Betty Crocker, mint egy sokgyermekes republikánus szavazó. Vagy aktivista.

Az első három "Betty Crocker"

Jó hosszan eldiskuráltunk a kommunikációs vezetőkkel. Kaptunk ebédet is, így a beszélgetés felhőtlenebbül folyt. Igaz, Darko mellettem ott ficergett, hogy gyerünk már, menjünk már, húzzunk innen már…Végül az óhaja teljesült.

Este elvileg egy utolsó rúgjunk ki a hámbólt tartottunk. Volna. Többeket elvittek a „host parentek” vacsira vagy színházba. Az én egyik hostom, a Kennedy-bíró elutazott, Euan pedig dolgozott. Így legalább délutáni beauty sleep is megvolt. A News Room egy jópofa hely. Régi, kinagyított újságcikkek borítanak mindent. Mindenki eljött, kivéve Hanant. Az utolsó percben lefújta, valami átlátszó indokkal. Senkinek sem hiányzott. Eddig is mindig külön volt. Végül nem lett nagy ereszd el a hajam. Mindenki kókadozott. Meg hát a közelgő elutazás, búcsú is kicsit nyomott egyet a hangulaton.

Gyakorlatilag tényleg vége a programnak. Részben már összepakoltam. A rémisztő dologgal majd délután szembesülök, hogy mennyivel nehezebb a kofferom, és, hogy a kisebb utazótáska, amit vettem, bár majd szét szakad, kevés, hogy elosszam a ruhákat. Hát, igen, Óginak nagyon igaza volt, hogy ide félig üres, vagy üres kofferrel kell jönni. De az elején a franc se tudta, hogy mikor lesz időnk bárhova is elmenni.

És nagyon olyan érzésem sincs, hogy vége…Mert nem egyenest haza megyek. Hanem irány Kanada! Pálffyékat ősidők óta nem láttam. Henivel három, Renivel talán két éve találkoztam, amikor Pestre jöttek. De Ibolyát, Jóskát, meg az ikreket…hú…szerintem lassan másfél évtizede nem láttam élőben! És ez lesz az első alkalom, hogy Kanadába megyek…meg az első hálaadás napi ünnepem is. Pont belepottyanok.

Szóval most már féllábbal otthon….  

Fotós-videós kukkoló a campuson

Érdekes tacepaó várt minket késő este az egyetemi szállásunk bejáratánál: piros alapon, fekete betűkkel nyomtatott figyelmeztetés, miszerint a St.Thomas egyetem területén illetve annak környékén kukkoló leselkedik. A csajok azonnal pánikolni kezdtek kicsit. Ying meg nem értette,mit is az, hogy „peeping incident.” 

A kiírás szerint fotókat és videókat készít a kis perverz az ablakokon belesve. Szóval egy multémédia-kukkolót kell keresni a környéken. Az ablakon való leselkedés nem nehéz, mert sok helyen nem használnak függönyt. Mindig is mondtam, hogy nem jó földszinten lakni…Az elkövetőről nincs pontos személyleírás, csak annyi, hogy magasabb, sötéthajú, jókötésű, 20-30 év körüli fehér férfi. Nos, ez akár az egyetem hímnemű hallgatóinak jelentős részére igaz lehet. Bár a skandináv bevándorlók miatt sok a szőke. Az azért megnyugtató, hogy az egyetem ennyire komolyan veszi az ilyesmit és még jótanácsokkal is ellátja az embert, mit tegyen a biztonsága érdekében.

Minneapolisban egyébként a University of Minnesotán történt szexuális zaklatások miatt nyomoz a rendőrség. Rövid időn belül három esetet is jelentettek. Mindegyik valamelyik koliban történt. A tudósítások elég szemérmesek, nem igazán lehet tudni, hogy a zaklatás mit jelent…. Illetve: a St.Thomas egyetem női wc-iben szórólapok vannak ezzel kapcsolatban, hogy mi minősül zaklatásnak, erőszaknak, hova lehet fordulni. Ez elég diszkriminatív, mert a férfi mosdókba nem helyeztek ki semmi ilyesmit!

És ha már egyetem- reggel Saiddal elmentünk egy órára. Kötelező volt arészvétel. Reggel 8-ra! A csoportból senki sem lelkesedett az ötletért, én csak azért vállaltam el, hogy minél előbb túllegyek rajta, és délelőtt bóklászhassak. Kellemes csalódás volt. Etika órára ültünk be. Bő tíz nebuló és tanárnő. De nem ám mint otthon, hogy katonás sorokban ülnek, és bőszen jegyzetelik a Prof. megkérdőjelezhetetlen szavait. A reggel egy kérdéssel indult. Úgy nézki minden óra elején föltesz valaki egy kérdést, amelyre mindenkinek válaszolnia kell és megindokolni a feleletet. Ma az volt a feladat, hogy ki hol élne Amerikán belül, ha választhatna és miért. Ez kellemesen ellazítja az embert, a kora reggeli idő miatti agyleállást beindítja.

Utána komolyabb dolgok is szóba kerültek. ÉS a diákokat bevonta a tanárnő. De amikor kérdezett valamit, nem lexikonszerűen, lehetetlen adatokat kellett sorolni, villogva a többiek előtt, hogy bebifláztam valamit, hanem gondolkodni kellett. Érvek-ellenérvek egy adott téma kapcsán, felhasználva a korábban tanultakat. Susan tényleg kíváncsi volt arra, hogy a diákjai mit és hogyan látnak. Persze egy átbulizott éjszaka után sokkal kényelmesebb a magyar rendszer: beülni egy órára, elbóbiskolni, esetleg jegyzetelni.

Az amerikaiak imádnak általánosítani, meg talán leegyszerűsíteni. Kicsit mintha mindent szögletesítenének, hogy beférjen a két skatulya egyikébe. Mindent feketén-fehéren, jó-rossz vonalon akarnak szortírozni. Szürke, vagy „nem is olyan rossz” kategória nincs. ÉS csak egyféle nézőpont lehet helyes. Jó, persze, olykor van igyekezet, hogy kissé másra is figyeljenek. Ilyet is láttunk ma. Az ázsiai sajtóról beszéltek, hogy ott általában a kormányok erőteljesen kordában tartják a sajtót (Japánnal mi van???). Míg nyugaton minden nagyon demokratikus, tiszta és szabad (és Newseum térképe, a sárgára mázolt Berlusconi féle Olaszországgal, amely azt jelenti, hogy a sajtó részben szabad…?).

De ezek ellenére jó volt az óra. Mi is elég sokat beszéltünk. Meghallgattak, érveltek mellettünk és ellenünk. Sajnálom, hogy nem tanulhattam ilyen közegben. Azért éltem a gyanúperrel, hogy a mi kedvünkért volt ilyen az óra, hogy pörgős, bevonós…de nem…A diákok mondták, hogy máskor is így csinálják. 

Four weeks later…

Visszatértünk Minneapolis/ St.Paulba. És most tényleg úgy éreztem magam, mint amikor a filmekben kiírják, hogy x héttel / hónappal/ évvel később. Mintha valaki átkapcsolt volna a filmben. Amikor itt hagytuk St.Pault, még nyár volt. Rövid ujjú, szandál, sort, klíma… Zöldellő fák. Most meg már az ősz mindenbe beleharapott. Gyönyörű színűek a fák. És a füvet is sok helyen avar borítja- ahol a lustább háziak nem takarították el a leveleket. És már nem lehet sortban mászkálni. Ha süt a nap, kellemes az idő, de ha árnyékba mész, igen csak hűs minden. Kénytelen voltam kabátot is venni. Jó mélyen leértékelve persze. Az azért jó, hogy eddig nem kellett magammal hurcibálni mindenhova.

A részben szabad vasárnap részben semmittevéssel telt. Jó volt. Begyalogoltam szinte Minneapolis belvárosáig. Amíg lehetett, a Mississippi partján bandukoltam. Azt gondoltam, hogy majd átmegyek egy hídon és milyen jó lesz, mert az a belvárosba vezet. A hídnak volt gyalogos szintje: de csak mert a University of Minnesota két campusát köti össze. Az intézmény a folyó két partján fekszik. Kétszintes a híd: alul a kocsik, felül gyalogos és bicikli út- fedett folyosó is van középen, ami télen igencsak hasznos lehet. Szóval átértem a túlpartra…és megakadtam. Mert a gyalogútnak vége lett. Egy buszmegállóba torkollt, majd többsávos autós alul- és felüljáró következett. Így buszra ültem. A központ kicsit kihalt volt, egyedül a baseball meccsről hazatérőktől lilállot a környék.

Vissza, az egyetemre majd egy órát buszoztam. Egy útvonalat ismertem, de másik busz jött. Megkérdeztem a sofőrt, hogy át tudok-e szállni a 21-esre. Mondta, hogy igen, és, hogy melyik megállónál. Azt viszont nem említette, hogy ahol a két járat keresztezi egymást, a világ végén van. Kicsit oylan volt, mintha Óbudáról Nagytéténybe Rákosborzasztó érintésével mentem volna. Sebaj, legalább városnéztem. Volt bájus lakónegyed, rendezett kertekkel, majd kevésbé bájos negyed sok bevándorlóval. AZ egyik megállónál egy rakat szomáliai asszony szállt fel- az egyik fejkendőjén hatalmas betűkkel virított a Gucci felirat.

Az este érdekes volt. AZ egyetem újságírótanoncaival találkoztunk. Sulilapot is csinálnak. Pontosabban on-line újságot. Szöveg, fotó, videó…és híradójuk is van: a legfőbb híreket és az egyetemi sporthíreket felolvassák. Igen, kicsit esetlen, de csinálják. És komolyan veszik. És tudják mit akarnak. Minket, vendégeket szétosztottak a szerkesztőség tagjai között. Nekem egy savanyú PR-hercegnő, egy okostóni és egy jófej srác jutott. A nevekkel mindig is hadilábon álltam…Most sem tudtam megjegyezni.

 A PR-hercegnőn látszott, hogy az egész nem érdekli. Egy kimondhatatlan nevű, pöttömnyi furcsa országból hablatyol valaki valamit. Egy ementáli sajtnak érdeklődőbb az ábrázata. Elmondta, hogy PR-ral foglalkozik. Mondtam, hogy az jó, mert az újságírók utálják a a pr-osok sajtóközleményeit. Eztuán megenyhült. New Yorkban szeretne majd művészettel foglalkozni.

Okostóni olvasószerkesztő. Nem az a kimegyek-riportra tipus. El is mondta, hogy azt nem annyira szereti. A szerkesztés meg a véleményrovat megy neki. Jófejsrácot a politika érdekli. Izgalmasnak találja (szegény). Tv-zni szeretne. Szerintem meg is van hozzá a kellő kis exhibicionizmusa. A feladatuk az volt- ha jól jegyeztem meg-hogy velünk, külföldi újságírókkal cseverésszenek, majd a tanárnőjüknek sms-ben küldjenek egy kérdést, amit majd ő feltesz nekünk a kedd esti fórumon. Merthogy egy iylen isteni fórum is vár ránk. Ez a befejező hetünk ugyanis. Hamarosan megyünk haza.

Jó lesz újra otthon lenni. 

Kukoricázás és süti a 96. emeleten

Az, hogy elmenjük egy árutőzsdére alapesetben nem hoz izgalomban. A kialvatlanság miatti már-már fásultságnak is beillő zombiüzemmódban közlekedtem ma délelőtt. A tőzsde épülete azonban felvillanyozott: gyönyörű art deco. Az előcsarnoka is lélegzetelállító. A helyzeten sokat dobott, hogy reggelivel vártak minket. Ingyen kaja, kávé- az újságírók álma! Bagel, croissant, krémsajt, édes péksütemények és gyümölcs. Késő délelőttig elnyammogtunk rajta. Nagyon jó úgy gyümölcsöt enni, hogy megpucolva, feldarabolva eléd teszik.

Bő félórás locsogás és evés után levittek minket a parkettre. Fél tízkor kezdődik a kereskedés. Sok brókeren valami fura, borzalmas műanyag szövetből készült zakó volt. A legtöbb amolyan necc-beütésű. Kötelező a zakó, de hogy megtudják egymás különböztetni, más-más színű izé van rajtuk. Mi a kukorica kereskedés sarkánál álltunk. A sziréna (harang) megszólalása előtt nagy nyüzsi lett. Idegesen jöttek-mentek a brókerek és elvétve néhány brókerina is. Azért ez még igencsak férfi szakma. A csengő megszólalásakor pedig elszabadult a pokol. Az egy rakáson álló embermassza üvöltözni kezdett torka szakadtából, mutogattak, jeleket használtak, ugráltak… mint valami diliház gumiszobájában. ÉS ezt naponta, hosszú órákon át csinálják. Félelmetes volt.

Mobiltelefonos videó a kiabálásról. KLIKK IDE!

Amikor visszamentünk a két szinttel feljebb lévő terembe, amely elvileg hangszigetelt, még ott is hallottuk a kiabálást- tuti alapkövetelmény a jó orgánum. És az se árt, ha valaki jó magas. Minél feltűnőbb és zajosabb valaki, annál jobb.

Délutáni találka előtt volt némi szabadidőnk. Ritka kegy. Aludtam egy fél órát, majd nyakamba vettem a várost. Chicago jó hely. Legalábbis ez a része, ahol mi vagyunk. Vannak terek, parkok, nem nyomasztóak a felhőkarcolók, mint New Yorkban. És a légkondit itt nem eszement módon használják! Üdítő kivétel. Végre nem fagytunk meg sehol, ahova bementünk. Igaz, itt már nagyon kezd ősz lenni.

A nap legjobb dobása volt, hogymegfogadtam Csilla (meg a férje, Joe) tanácsát: Hancock Center tetejére felmenni, az étterembe. Nem fizetős, mint a Sears (aminek más neve van, miután valaki megvette….).Szobatársam is jött. Mázlink volt: amikor fölértünk, volt szabad asztal. Az ablak közelében- viszonylag. Lélegzetelállító a panoráma a 96. emeleten. Hatalmas ablakok minden oldalon. A kilátás sokkal jobb, mint az Empire State Building tetejéről, ahol tömegnyomor van, vagy ha felmész a 102. emeltre, akkor kalitkányi helyen topoghatsz.

A pincérnőnk szerint csaknem német akcentusom van. Ő már csak tudja, ott járt suliba, picit még beszélt. De amúgy chicagói születésű.Pazar volt a város felett sütizni. És a lounge-ban nem is voltak elszállt árak. Csilla szerint a legtutibb kilátás a női klotyóból nyílik a tóra. Gondoltam, hogy a férfi mellékhelyiségben is akad ablak, hogy leellenőrizzem. Hát nem volt! De a nőibe mégsem mehettem be…

Chicago a 96. emeletről- KLIKK IDE A VIDEÓÉRT 

Lefele valami focicsapattal jöttünk. A lift baromi gyorsan lent volt. Fölfele kicsit rossz volt menni, mert a kabin rázkódott, billegett. Azonnal vészforgatókönyv jelent meg az agyamban: ahogy a lift megáll, elszakadnak a kötelek, mi a mélybe zuhanunk….De, mint a mellékelt ábra is mutatja, sértetlenül megúsztuk.