Visszatértünk Minneapolis/ St.Paulba. És most tényleg úgy éreztem magam, mint amikor a filmekben kiírják, hogy x héttel / hónappal/ évvel később. Mintha valaki átkapcsolt volna a filmben. Amikor itt hagytuk St.Pault, még nyár volt. Rövid ujjú, szandál, sort, klíma… Zöldellő fák. Most meg már az ősz mindenbe beleharapott. Gyönyörű színűek a fák. És a füvet is sok helyen avar borítja- ahol a lustább háziak nem takarították el a leveleket. És már nem lehet sortban mászkálni. Ha süt a nap, kellemes az idő, de ha árnyékba mész, igen csak hűs minden. Kénytelen voltam kabátot is venni. Jó mélyen leértékelve persze. Az azért jó, hogy eddig nem kellett magammal hurcibálni mindenhova.
A részben szabad vasárnap részben semmittevéssel telt. Jó volt. Begyalogoltam szinte Minneapolis belvárosáig. Amíg lehetett, a Mississippi partján bandukoltam. Azt gondoltam, hogy majd átmegyek egy hídon és milyen jó lesz, mert az a belvárosba vezet. A hídnak volt gyalogos szintje: de csak mert a University of Minnesota két campusát köti össze. Az intézmény a folyó két partján fekszik. Kétszintes a híd: alul a kocsik, felül gyalogos és bicikli út- fedett folyosó is van középen, ami télen igencsak hasznos lehet. Szóval átértem a túlpartra…és megakadtam. Mert a gyalogútnak vége lett. Egy buszmegállóba torkollt, majd többsávos autós alul- és felüljáró következett. Így buszra ültem. A központ kicsit kihalt volt, egyedül a baseball meccsről hazatérőktől lilállot a környék.
Vissza, az egyetemre majd egy órát buszoztam. Egy útvonalat ismertem, de másik busz jött. Megkérdeztem a sofőrt, hogy át tudok-e szállni a 21-esre. Mondta, hogy igen, és, hogy melyik megállónál. Azt viszont nem említette, hogy ahol a két járat keresztezi egymást, a világ végén van. Kicsit oylan volt, mintha Óbudáról Nagytéténybe Rákosborzasztó érintésével mentem volna. Sebaj, legalább városnéztem. Volt bájus lakónegyed, rendezett kertekkel, majd kevésbé bájos negyed sok bevándorlóval. AZ egyik megállónál egy rakat szomáliai asszony szállt fel- az egyik fejkendőjén hatalmas betűkkel virított a Gucci felirat.
Az este érdekes volt. AZ egyetem újságírótanoncaival találkoztunk. Sulilapot is csinálnak. Pontosabban on-line újságot. Szöveg, fotó, videó…és híradójuk is van: a legfőbb híreket és az egyetemi sporthíreket felolvassák. Igen, kicsit esetlen, de csinálják. És komolyan veszik. És tudják mit akarnak. Minket, vendégeket szétosztottak a szerkesztőség tagjai között. Nekem egy savanyú PR-hercegnő, egy okostóni és egy jófej srác jutott. A nevekkel mindig is hadilábon álltam…Most sem tudtam megjegyezni.
A PR-hercegnőn látszott, hogy az egész nem érdekli. Egy kimondhatatlan nevű, pöttömnyi furcsa országból hablatyol valaki valamit. Egy ementáli sajtnak érdeklődőbb az ábrázata. Elmondta, hogy PR-ral foglalkozik. Mondtam, hogy az jó, mert az újságírók utálják a a pr-osok sajtóközleményeit. Eztuán megenyhült. New Yorkban szeretne majd művészettel foglalkozni.
Okostóni olvasószerkesztő. Nem az a kimegyek-riportra tipus. El is mondta, hogy azt nem annyira szereti. A szerkesztés meg a véleményrovat megy neki. Jófejsrácot a politika érdekli. Izgalmasnak találja (szegény). Tv-zni szeretne. Szerintem meg is van hozzá a kellő kis exhibicionizmusa. A feladatuk az volt- ha jól jegyeztem meg-hogy velünk, külföldi újságírókkal cseverésszenek, majd a tanárnőjüknek sms-ben küldjenek egy kérdést, amit majd ő feltesz nekünk a kedd esti fórumon. Merthogy egy iylen isteni fórum is vár ránk. Ez a befejező hetünk ugyanis. Hamarosan megyünk haza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése