Kész, vége, lezárult a nyolc hetes WPI ösztöndíjunk. Megkaptuk a szépen nyomtatott papírjainkat az egészről, és egy csoportképet. Volt, akinek elírták a nevét. Az enyémet kivételesen nem. Pedig a repjegyeken állandóan egy t két l szerepel. kész mázli, hogy nem tűnt még fel senkinek.
A diplomaosztót a 3M innovációs központjában tartották. Isteni előételek voltak. A nagy napra való tekintettel mindenki elegáncsba vágta magát. Minnesotába visszatért a nyár, így kissé izzasztó élmény volt öltönybe csomagolva közlekedni. A legtöbbünk szinte teljesen belakott az előételekkel. Majd jött a vacsora. Egész gyorsan lezavarták. A félig nyers marhaszeletet otthagytam- nem az én műfajom…A hal viszont finom volt. Majd jött a neheze: kiültettek minket a pódium mellé, és egyesével némi beszédet mondani. Hát, a mikrofon másik végén azért jobb lenni.
Persze mindenki összekapta magát. Ebben az előtte elfogyasztott bor is segített. Senki se beszélt túl hosszan. Ami azért nagy szerencse. Katie, aki megígérte, hogy fotóz, kattogtatott is, de a gépem nem volt a helyzet magaslatán, így használhatatlan, homályos képek születtek. Said csinált pár használhatót. Végül a patyirost is a kezünkbe
nyomták. Szóval megcsináltuk. De még mindig nem sikerült mindent megemészteni.
Elugrottunk még egy búcsúitalra. Felhőtlenebb volt a hangulat. Sikerült leeresztenie mindenkinek. Csomagok, túlsúly, gyömöszölés- egy időre elfelejtve. Jó volt végigbeszélni a legviccesebb eseteket az út során. Az ösztöndíj sztárja Ying: kissé döcögős angoltudása miatt több szót is újított…Pl. a jó pasikra a hot helyett azt mondta, hogy spicy- kínaiból tükörfordította. Meg az is elhíresült, hogy ő egy TV girl. De a legjobb: Abel a pergő r-re akarta megtanítani kínai kolleginánkat. Nem ment neki. Ying kijelentette: biztos azért mert „we came from a different monkey.” Szóval a different monkey kifejezés is szállóige lett.
Senki sem pityergett. Még. Talán majd reggel. Elsőként Darkóval mi ketten hagyjuk el minneapolisi/st.paul-i „otthonunk”. A többiek is kijönnek a parkolóba búcsúzkodni. Majd a nap folyamán lassan mindenki megindul haza, vagy az ismerősökhöz Amerika más-más szegleteibe. Hiányozni fog a csapat.
..De egyelőre vár Kanada.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése