Az utolsókat rúgjuk

Tegnap tulajdonképpen vége lett az egésznek. Megvolt reggel az értékelés, majd utána az utolsó találkozónk. És ennyi. Ma este a nagy diplomaátadó vacsora következik, talpig elegáncsban. Nyolc hét- ennyit voltunk együtt, néha összezárva, néha kellemesen. Annyi minden történt és olyan gyorsan, hogy néha úgy érzem: sokkal régebb óta vagyunk itt…Máskor meg mintha csak a múlthéten landoltunk volna….

Érdekes volt az értékelés. Arra számítottam, hogy majd részletes kérdőívet kapunk. De nem. Egy általános kérdésekből álló várt ránk. És nem is volt hosszú. John Ulmann emellett még legalább négyszer az eszünkbe véste, hogy nekünk mennyire jó, hogy WPI-s ösztöndíjasok vagyunk/voltunk, meghogy tessék és használjuk a lehetőségeket. Azzal is próbálkozott, hogy meggyőzzön minket: mennyire különlegesek vagyunk, mert megkaptuk az ösztöndíjat…

A General Mills egy hatalmas cég. A sajtósuk szerint Minneapolis azért épült fel itt, ahol ma is áll, mert a vállalat itt kezdett működni 1866-ban. Szerény kis cégtörténet…de persze van benne igazság. A General Mills most élelmiszereket gyárt. Rengeteget. Övék a Häagen Dazs fagyi – a cégközpont boltjában persze nem kapni. Az értékesítési jog ugyanis a Nestléé. A Cheerios pehely is az ő találmányuk. Igen, Amerikán kívül az is a Nestléé. Régen, amikor a cég mindenfélével foglalkozott, még tengeralattjárót is építettek. Meg mellesleg föltalálták a repülőgépek fekete dobozát is, amely (a kiállított példány szerint) narancssárga volt. A ’20-as években kitalálták Betty Crockert, a háziasszonyt. Végül márka lett belőle. Pár évente új arcot kap a nemlétező nő. Persze eddig mindig fehér, jólfésült asszonyként jelenítették meg. AZ utolsó változatban állítólag 75 nő jellegzetessége alapján komponálták meg a képet, és már nem annyira fehér. Hát, nem tudom…AZ összes Betty Crocker festményen úgy néz ki Betty Crocker, mint egy sokgyermekes republikánus szavazó. Vagy aktivista.

Az első három "Betty Crocker"

Jó hosszan eldiskuráltunk a kommunikációs vezetőkkel. Kaptunk ebédet is, így a beszélgetés felhőtlenebbül folyt. Igaz, Darko mellettem ott ficergett, hogy gyerünk már, menjünk már, húzzunk innen már…Végül az óhaja teljesült.

Este elvileg egy utolsó rúgjunk ki a hámbólt tartottunk. Volna. Többeket elvittek a „host parentek” vacsira vagy színházba. Az én egyik hostom, a Kennedy-bíró elutazott, Euan pedig dolgozott. Így legalább délutáni beauty sleep is megvolt. A News Room egy jópofa hely. Régi, kinagyított újságcikkek borítanak mindent. Mindenki eljött, kivéve Hanant. Az utolsó percben lefújta, valami átlátszó indokkal. Senkinek sem hiányzott. Eddig is mindig külön volt. Végül nem lett nagy ereszd el a hajam. Mindenki kókadozott. Meg hát a közelgő elutazás, búcsú is kicsit nyomott egyet a hangulaton.

Gyakorlatilag tényleg vége a programnak. Részben már összepakoltam. A rémisztő dologgal majd délután szembesülök, hogy mennyivel nehezebb a kofferom, és, hogy a kisebb utazótáska, amit vettem, bár majd szét szakad, kevés, hogy elosszam a ruhákat. Hát, igen, Óginak nagyon igaza volt, hogy ide félig üres, vagy üres kofferrel kell jönni. De az elején a franc se tudta, hogy mikor lesz időnk bárhova is elmenni.

És nagyon olyan érzésem sincs, hogy vége…Mert nem egyenest haza megyek. Hanem irány Kanada! Pálffyékat ősidők óta nem láttam. Henivel három, Renivel talán két éve találkoztam, amikor Pestre jöttek. De Ibolyát, Jóskát, meg az ikreket…hú…szerintem lassan másfél évtizede nem láttam élőben! És ez lesz az első alkalom, hogy Kanadába megyek…meg az első hálaadás napi ünnepem is. Pont belepottyanok.

Szóval most már féllábbal otthon….