Közszolgálati rádió- ha ezt hallom, nekem mindig a Kossuth ugrik be. Minap megnézhettük, milyen a minneapolisi közrádió. Először is nagy. Van pénzük, az látszik. A munkatársak nem űzöttek, biztosak magukban és tudásukban. Dolgozniuk persze kell, de kényelmes munkafeltételeik vannak. Open-space munkahely. kis boxokban ülnek, kb. mellmagasságig érnek a falak. A rovatvezetők/szerkesztők kicsi, üvegfalú szobában csücsülnek.
Persze a köz-fogalma itt kicsit más a dollár hazájában, a kapitalizmus fellegvárában. KÖZpénzeket, állami forrásokat is kapnak. Meg reklámbevételeik is vannak, aminek nem reklámbevétel a neve. Jó, mi? Támogatókról, adományozókról beszélnek. Fő a látszat! Így pl. az időjárás jelentés előtt hallható a szignál, hogy a vedörfórkeszetet az XY cég segítségével hallhatják a kedves hallgatók. De ha unatkozó milliomos vagyok, és elég perverz, hogy valamilyen blokkot, műsort szponzotáljak, akkor az én nevem is ugyanígy bemondják a szignál alatt.
A közszolgálatiság nem azt jelenti, hogy politika az úr. Sőt. Emberekkel foglalkozó témák a fontosak: óvoda, oktatás, poloskák a hotelokban… A politika háttérben van. Vagyis inkább nem annyira első vonalban. Akit érdekel, annak elérhetővé teszik. Kíváncsi voltam, hogy miylen az átlagos MPR (Minnesota Public Radio) hallgató. Hát, kiderült, hogy egyetemet végzett, fehér, középosztálybeli középkorú, viszonylag jó fizuval. No, de a többiekkel mi van??? Ja, és az MPR nonprofit szervezetként működik. Azaz a tulajok nem vehetik ki a hasznot, ha van.
Bóklásztunk az épületben. Van egy fantasztikus stúdiójuk, ahol lemezeket vesznek fel. Mark Knopflerét pölö. Bárki kibérelheti jó sok pénzért. Amíg ott voltunk, felbukkant a minnesotai demokrata képviselő munkatársa. Úgy látszik szeretnek gyárlátogatni itt is a fontos emberek vagy azok munkatársai.
Rádió után némi városnézés. Hulla fáradtan. Én vezettem. A WPI egyik tagja mondta merre menjünk. Megnéztük az art deco városházát. ELKÉPESZTŐ! Mint a filmekben. Gyönyörű díszes minimál.
Néhol kissé a coccialista érából ismert motívumokkal. St.Paulban (is) a belváros épületei skyline-okkal vannak összekötve: azaz a második szintek magasságában átjárók kötik össze az épületeket. Sokat. Így a fagyos télben, hóban nem kell az utcán bandukolni, hanem a fedett fűtött (nyáron hűtött) folyosókon. A szájtszíing a 3. óra után kifulladt…Hulla volt mindenki az ely-i kiruccanás után.
Ma meg jó benyomást kellett tennünk. A Cargill nevű óriáscéghez voltunk hivatalosak. A vállalat mellesleg Magyarországon 15 éve jelen van. Most hallottam róla először! Nem véletlen, a cég filozófiája, hogy nem beszélnek. „Hallgatag óriás.” Coca-Cola, meg más élelmiszeripari cégek az ügyfeleik. Édesítőszert, gabonaféléket közvetítenek, szigetelő anyagokat fejlesztenek…persze majdnem minden GMO. Nem is értik, hogy mi, Európában miért nem szeretjük a génmanipulált cuccokat, amikor nincs rá bizonyíték, hogy káros lenne. Mondtam, hogy arra sincs 100 százalék bizonyíték, hogy nem káros.
Az odavezető úton megtapasztaltam a reggeli csúcsforgalmat. Jobb, mint a pesti. Haladósabb. Az autópálya átszeli a várost- mélyebben fekszik, mint egy mesterséges autófolyó, amelyből ki lehet hajtani, vagy rá lehet menni. Visszafele is dugó volt egy baleset miatt. Fura volt látni, hogy a leállósáv üres, senki nem tülekedik, békésen araszol mindenki a sorban. Nincs erőszakos dudálás, versengés a centikért. Ha kell beebgednek a sorba. Egyedül mi (David a Saabjával én meg a furgonnal) okoztunk szemöldökfelvonást, mert nem túl szabályosan próbáltunk előrébb jutni. 3-tól uyganis John Tunheimmel, a Kennedi gyilkosságot vizsgáló bizottság vezetőjével volt randink. Aki mellesleg a „pótpapám” itt Minneapilisban. De rről majd holnap.
Mindenfélét megnéztünk a Cargillben. Persze öltönyben illett menni. Mindenki nagyon bizniszlúk volt. A laborban védőszemüvegben hasítottunk. Akinek szandál volt a lábán, annak védőhuzatot kellett rá húznia. Rémesen nézett ki benne szegény Senay....
Kaptunk reggelit, majd ebédnek nevezett valamit- szendvics, chips, süti, üdítő. Miközben 1 emelettel lejjeb az üzemi konyha csábító illatai terjengtek. Egy jó leves azért már nagyon hiányzik. Evés közben csevegés. Majd konkrétabb kérdezz-felelek. Kissé kellemetlen kérdéseket is feltettünk, korrupció és társairól értekeztünk…de legalább látták, hogy valamit tudunk a cégükről. Hja, a Google-nak köszönhetően.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése