Gugli, te csodás! Avagy az ingyen ebéd ára

Szeles, esős napra ébredtünk. Szóval nem a „hej, keljünk útra, de izibe” hangulat kerített hatalmába, amikor kidugtam az orrom. Pedig ma autókázás várt ránk: irány Mountain View. A Google (egyik) főhadiszállása. A mikorbusszal már tegnap megismerkedtem. Böhöm Brünhildének kereszteltem el. Pedig kicsit mozgékonyabb, mint a St.Paul-i kocsink volt. Szerencsére az eső hamar elállt. Mire elindultunk, a szél miatt Böhöm Brünhilde már szinte száraz is volt. 

Friscóból kijutni reggel nem egyszerű. Irtó a forgalom, és majdnem oylan agresszíven vezetnek, mint otthon. A nyugis, szabálybetartó Minnesota után elég döbbenetes a vadnyugaton vezetni. De hamar belejöttem. Úgy tűnik, hogy a San Francisco-félsziget egy hatalmas nagy autópálya, házakkal övezve. Egymásba érnek a városok, autók mindenhol. 5-5 illetve 6-6 sávban hömpölyög a forgalom. Mint a filmekben.

Időben megérkeztünk a Google-hoz. Közölték, hogy csak kinn lehet fotózni. Benn nem. pár képet azért elsütöttem. Mint pl. a lávalámpás telefonról készültet. Annyira borzalmas, hogy az már művészi. A gugli-központ hatalmas. Rengeteg épület, fák, szépen nyírt pázsit. Vidám, mosolygós arcok mindenhol. Sehol semmi sietség.

A dolgozók a „campusban” Google-színű bicajokkal közlekedhetnek. Felkapják, mennek, leteszik. Persze a parkolóban rengeteg a BMW, Lexus, Merci.

A regisztrációt mi magunknak csináljuk be kell írnunk a nevünket, hogy miylen cégtől jöttünk, és ki a vendéglátónk. Majd végső klikk az érintőképernyőn és máris jön a matrrica, amelyet jóllátható helyre kell biggyeszteni. Az épületek között nagy zöld terület, meg rajta egy dinoszaurusz is áll.

Van aki vicces pólóban, más Google feliratúban masírozik a munkába kávéval a kezében. A mosolyuk és nyugalmuk irígylésre méltó. Aminek a munkakörnyezet és feltételek is oka. Meg az, hogy a büfében nincs pénztár. Legalább 12 kantinjuk van, tele mindenféle földi jóval. Üdítő, gyümölcslé, tej, kávé, tea, bio-cuccok, mogyoró, csoki, friss gyümölcs, joghurt, forró csoki…Csak odamész és elveszed ami kell. A filozófiájuk szerint senki se dolgozzon 200 lábnál messzeb a kajától. Vagyis 60 méterenként van egy büfé. Hát, mit mondjak… nagyon élveztük a betankolást. Többször is fordultunk. A Non-GMO chips óriási siker volt, meg a magnélküli szőlő és az eper is. Nekem a kedvencem a 100 százalékos pirosszőlőlé volt.

Christől, a guglis mukitól sok újat nem tudtunk meg a cégről, illetve a Google News-ról. Sebaj…azért érdekes volt. A beszélgetés végén, amikor kifele igyekeztünk, a korábban üres auditórium-szerű valami dugig volt emberekkel. Meg kajával megrakott tálcákkal. Hát, megindult a Pavlov-effektus. Az egészséges, bio ételektől kezdve, a salátákon át, a húsokig, sőt a sültkrumpli-hamburger kombóig minden van. Ingyen. A Google jól tartja a dolozóit. Az ebéd csak első ránézésre van ingyen…mert ha belegondolunk, akkor a cég megtakarít: a fránya és drága munkaerő nem kolbászol el a világ végére enni. Emellett örül, hogy ingyen jó, finom és egészséges élelemhez juthat gyorsan és könnyen. Munkaközben is mindenfélével kényeztetik, így nincs nagyon miért stresszelnie, hogy mit hol szerezzen be. És ha egészségesen táplálkozik, akkor egészségesebb is lesz, kevesebb TB költség és kieső munkanapok….Úgy magunk közt szólva, ha az RTL büféjében és mérgezdéjében minden ingyen lenne, hát akkor se nagy lelkesedéssel matatnék ott….

Sajna mi nem ehettünk a legnagyobb keresőprogram főhadiszállásán. Palo Altóba gurultunk át. Ott van a Stanford egyetem. Itt az embernek az az érzése, hogy fű helyett is 100 dollárosok nőnek. Borzasztó gazdagság mindenhol. A városka egész pofás: hatalmas fák, virágok mindenütt. A Stanford meg város a városban. Helikopterrel kell közlekedni. Autóval nehéz, mert átlag 4 méterenként egy stoptábla kerül elébed. Most már értem, hogy Teller Ede miért lakott itt. Olyan érzésem volt, hogy itt az embereket ütik, ha nem Lexusszal, vagy Mercivel járnak, vagy valami böhöm nagy terepjáróval. A jómód szinte tapintható. Ahogy a filmeken látszik. Az ingatlanok rettentő drágák- no, nem mert annyira szépek és jók, hanem mert Palo Altóban vannak. Sikkes itt lakni. 

A Kaiser alapítvány sem panaszkodhat. Egy egész domboldal az övék. Persze papírházakkal/irodákkal. Azért a kilátás lenyűgöző: fák, a távolban Frisco és az öböl. Mint kiderült, az alapítvány csekély 500 millió dolláros vagyonból gazdálkodik. Egészségügyben nyomulnak: az itteni reformhoz készítettek anyagokat, és aktívak az AIDS/ HIV elleni kampányokban. Nyitottak, kedvesek, mosolygósak. ÉS nem csak a segítő szerepében tetszelegnek. Jól tartottak minket: kávé, tea, üdítő, sajttál, gyümölcsök és sütik.   A sajtájos pogácsákhoz szokott gyomornak felüdülés. Csak aztán nehéz lesz visszaszokni…

Holnap megkukkantjuk a Berkleyt, meg egy többórás Alcatraz túra vár ránk délután. Aztán rám hárul az a nemes feladat, hogy a bérelt kocsival átsuhanjak a Golden Gate-en. Remélem valaki majd fotóz helyettem!