A program szerint ma szabad szombatunk volt. Jól hangzik. Ehhez képest mindenki mosott, szárított, vasalt és pakolt, szortírozott. Az ok prózai: holnap négyhetes körútra indulunk. A dolgot nehezíti, hogy csak 23 kg-nyi cuccot vihetünk magunkkal. A feladott bőröndért pedig fizetni kell a Delta belföldi járatain, 25 dollárt. Ezt a WPI állja esetünkben. De ha túlsúly van, azt nekünk kell fizetnünk. Szóval nemrég nemhiába nyöszörögtem a konzumidiótáskodásomnak köszönhetően megugrott ruhakészletem miatt. Egyelőre nagy baj nincs, mert több dolgot itt hagytam a „pótpapáéknál.” A koliban nem lehetett hagyni, mert a lakásba jön valaki más. De október elején majd ide térünk vissza.
A mosodában rém unalmasan telik az idő. Még akkor is, ha van benn tévé. De úgysem azt nézik, amit te akarsz. Vannak benn játékgépek, üdítő és csokiautomaták is. Meg a mosodából nyílik egy szolárium is. Szerencsére nem volt sok motyóm mosni. De a program így is félórás, meg aztán a szárítás. Bizarr dolog ez a közös mosoda. Mint valami kommuna. Meglesheted a másik gatyáját, melltartóját, ágyneműjét. A magánszférájába hatolhatsz. Illetve hatolsz, ha akarod, ha nem. Látod, hogy mit pakol be és ki. Általában nem a magas fizetésű emberek járnak ide… Mivel már szeptember van, vidámabb a hangulat, mert az egyetemisták is befutottak.
Amíg ma a gépre vártam, el akartam menni enni valamit. Ehelyett megnyiratkoztam. Eléggé megnőtt a hajam- külföldön, mintha újult erőre kapna, és nő, mint az istennyila. Szóval ott álltam egy férfi-női fodrászat előtt. Megkérdeztem, hogy mennyié’ nyírnak meg. 25 dollártól indul a férfi hajvágás! Hejjhaj, és ez egy vidéki, szalon! Jó, tudom, olvastam, hogy ez itt nagyon drága. De még Berlinben is 7 és 8 euróért vágják az ember haját Prenzlauerbergben!!! Üsse kő, legyen a nyírás. A nagyobb városokban ettől tutira csak drágább lesz.
Egy alig huszonéves locsifecsi fruskát fogtam ki. Gyönyörű fekete haj, kék szemek. Végigbeszélgette velem, amíg megnyírt. Sok fogalma nem volt arról, hogy mi is az a Hungary. A tegnap esti szomáliai taxisnak legalább derengett, hogy a Szovjetunióval határos. De mindegyis. Én sem tudom az összes Minnesotát körülvevő állam nevét…Nem ollóval, hanem géppel nyírt. Kasey, merthogy ez a neve, egy éve házas, a férje katona. Idén nem mennek ki a Minnesotai Vásárra, mert másra kell nekik a pénz. Aztán megtudtam, hogy járt Kaliforniában, ami isteni hely, éshogy Minnesotában borzasztóan kemény a tél. Lehet jéghalászni, motorosszánkózni meg fázni.
A hajvágó gépet egyébként úgy használta, mintha olló lenne….Szegény Aranka, ha látta volna…de majd látja, ha visszatértem és elmegyek hozzá. A végén hajmosni akart mert zslézni és hajhabozni,meg nem tom mit. Mondtam, hogy nem köszi. A számlánál kellemes meglepetés volt. Mivel először voltam itt a szalonban kaptam is mindjárt 50 százalék engedményt. 12,50-ért megúsztam. Jó, adtam borravalót. De még így is messze 20 alatt maradt az egész. A végeredmény egy kicsit militáns, tengerészgyalogos beütésű hajzat lett. De biztos ez a kedvenc modellje a férje miatt.
Délután befejeztem a pakolást. Hatalmas kompromisszumok árán persze. Legszívesebben mindent vittem volna, mert hátha kell. De aztán meggyőztem magam, hogy az öt rövidnadrág talán mégis túlzás, főleg a nemrég megkapott program fényében, amely szerint pisilni sem nagyon lesz időnk. Remélhetőleg ezen lesz némi lazítás. Páran zúgolódnak is, hogy nem tudnak így dolgozni, haza cikkeket írni. Hja, aki nem fizetés nélküli szabival jött, hanem full fizuval, az szenvedjen!
A koffer megtelt. Vagyis van még benne hely, tudnék még vásárolni, de szerintem már átléptem a 23 kg-t. Úgyhogy most jön a körömrágásos idegeskedés. Vagy a kézipoggyászba átteszek pár dolgot. Kár, hogy folyadékot nem lehet, mert a kontaktlencse lé pl. elég nehéz. Most így lefekvés előtt még benyomom a hűtőben fellelt gyümölcsöket. Isteni a génmanipulált áfonya!
Képet kérnék az új frizuráról! :-) NZ
VálaszTörlésmajd ha kinő!
VálaszTörlés