Chicago- Windy City- meg Obama City is most már. Amerika 44. eknöke ugyanis illinois-i kormányzóként került a Fehér Házba. Felesége a Chicagói Egyetemen tanított. A város Hyde Park nevű részén áll a házuk. A kerület a város déli részén van- a környék lakóinak 70 százaléka afroamerikai. A bűnözés magas, a munkanélküliek száma még magasabb. Chicago egy ketté osztott város: az északi részen főleg a tehetősebb fehérek, meg a melegek laknak. Lenn meg mindenki más. Az egyetem környéke, Hyde Park, amolyan enklávé. Nem számít rossz címnek. Fura volt 2010-ben arról hallani, hogy egy nyugati nagyváros ennyire megosztott. Főleg hogy faji alapon.
Chi-Town (a város egyik beceneve) a Michigan tó partján fekszik. Gyönyörű helyen. Rengeteg a park benne. Egyes részei oylanok, mintha Brightont és Berlint ötvözték volna. A piros vonal szerelvényei a brit stílusú házak között kanyarognak, mint Berlinben az S-Bahn. A városból nem sokat láttunk, hála Al hathatós hülyeségeinek és eszement találkozóinak. Ma parasztlázadás is volt. Ez az utolsó állomásunk, mielőtt visszamegyünk Minnesotába a hazautazás előtt. És itt játszódik, vagyis kezdődik a Van aki forrón szereti című film is Tony Curtisszel,Monroe-val és Lemonnal....
A WPI itteni tagjai ma kitettek magukért: elvittek minket egy baseball meccsre. A Chicago White Sox a Boston Red Sox ellen játszott. Jó korán odaértünk. Mivel a játék előtt vacsárval vártak. A stadion hatalmas. Volt aki előtte már piknikezni kezdett: kisszék, asztal, kaja, pia. Mi felmehettünk valami étterembe, ahol ingyen étel-ital várt ránk. Jó volt. Aztán a sajtóssal locsogtunk, majd kimentünk a lelátóra.
Nem értem, hogy mit esznek ezen a játékon. Unalmas-legalábbis nekem. Nem sok minden történik a pályán, az is lassan. Mondjuk nem igazán vagyok tisztában a szabályokkal, de nem rágtam le a körmöm. AZ egyik csapat játékosa eldobja a labdát. Erre percekig treníroz. Általában egy keszyűben landol. Majd újabb dobásra készülődés jön.A legnagyobb esemény, ha eltalálják véletlen a labdát- amely olykor a közönség között landol.Néha rohannak egy kört, máskor sétálnak. Van, hogy el is vetődnek a talajon-így nem túl praktisch a fehér nadrág. A tévében legalább a kommentátor motyog valamit. Itt max reklámok mennek.
A lelátókon félpercenként feltűnnek a hot dogot, sört, üdítőt, földimogyorót kínáló emberkék. És még a lelátón is ellenőrzik, hogy 21 elmúltál-e, ha sört veszel. Iszonyú korzózás folyik a folyosókon, amelyek tele vannak étel és ital standokkal. Még a férfi wc-ben is sorba kell állni. A rajongók pedig mindenféle White Sox relikviát vehetnek a shopban- jó drágán. Egy mez akciósan 100 dollár- nem akciósan több mint a duplája.
Sokan jöttek gyerekkel. A szurkolók együtt ülnek: nincsenek szétválasztva a vendégek a hazaiaktól. És nem szedik szét egymást. Békésen szurkolnak. Többen meg is kérdeztük, hogy akkor ez így most hogy? Az amerikaiak meg nem értették, hogy miért kéne külön rakni a drukkereket, amikor ez sport és nem tömegverekedés….
Szégyellem, de nem maradtam végig a meccsen.Négyen elevickéltünk. Mindannyian hullák voltunk. Még a miami repülést sem tudtuk igazán kipihenni.Mielőtt leléptünk volna, nagy truváj volt: Grand Slam- ez villogott a kijelzőn, és tűzijáték is volt hozzá. A stadion White Sox rajongói felállva tapsoltak, üvöltöztek meg örömködtek. Mi meg velük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése