Hevernyével indult a nap. Nem is tudom, mikor volt ilyen utoljára, hogy nem kellett valahova kora délelőtt mennünk. Said korán ellépet, egykori kabuli (amerikai) munkatársával ment találkozni. Aki éppen kongresszusi képviselő akar lenni. Republikánus színekben. Mondtam is neki, hogy ne barátkozzon ilyen alakokkal. Este azt mondta, hogy érdekes volt a kampányesemény, ahol őt is bemutatta a pacák. Majd utána a hallgatóság rátapadt szegényre, és faggatták.
Szóval nyugalmasan indult a nap. Kávé, webböngészés, zenehallgatás. Végül összekaptam magam, hogy 11 45-re lenn legyek a lobyban- csoportos városnézés volt a program. Mint valami IBUSZ túrán. Szokásos emberek késtek. Előtte beszereztem egy kávét meg fánkot. Egy saroknyira üzemel egy Dunkin’ Donut. Veszélyes…hízlal és finom. A kávéjuk egész iható. Kaptunk hetijegyet. Meglepően jó itt a tömegközlekedés. A Duckboatokból itt rengeteg szaladgál. Ilyen süllyedt el nemrég Philadelphiában. Mi túléltük. Még csak veszélyben sem voltunk. A sofőrünk egy elég furcsa figura volt. Hatalmas aranykarika fülbevalóval, feje tetején rövid haj, fufruval, hátul meg a háta közepééig érő hajfonat. Mindehhez némi sörpocak, pár smukk és begyakorolt turistahumor. Nem is tudom, hogy képes lennék-e naponta sokszor ugyanazon az úton, ugyanazokat az épületeket bemutatva, ugyanazokat a poénokat elsütve dolgozni.
Szeles, néha napos volt az idő. Ma volt a bostoni maraton is. Láttuk a futókat. Szép a város. Még mindig tetszik. Ja, az első metrójuk egyidős a miénkkel. 1896-os, ugyanolyan technológiával épült. Irtó meleg van lenn. Ezért hatalmas ventillátorokat szereltek föl- sokat ugyan nem javít a hőérzeten, max ha elé illetve aláállsz. A metró kocsik viszont klimatizáltak.
Szóval a kétéltű, második világháborús gyártmánnyal gördültünk le és föl a városban. Láttuk a nevezetes épületeket, az 1600-as években épült parkot is. Majd belecsobbantunk a Charles (Károly) folyóba. Vicces volt az átmenet. Valahogy azt gondoltam, hogy mindjárt elmerülünk, de úszott a szerkezet. Kapitányunk időnként hápogásra biztatott minket. Hát, elég bizarr egy ötlet: hápogni egy nyitott Kacsamobilban… Volt aki külön kacsasíppal érkezett a túrára, vígan fújta, amikor kellett. Meg amikor nem. Boston í vízről nézve is szép. Láttunk egy több emeletes társasházat, ahol 1 milliónál indulnak a lakásárak, és 2 felett végződnek.
A túra végén több utas is borravalót adott a kapitánynak. Nem csoda, miután a kocsiban nem is kicsiben ki avgyon ám függesztve, hogy a jól elvégzett munkáért szívesen fogadnak borravalót. Mondjuk itt mindenhol szívesen fogadnak borravalót. Pont mint az amerikai filmekben! Ja, meg ha asztaltársaság van, 6 személynél többen, akkor automatikusan 18 (!) százalék felszolgálási díjat rónak ki sok helyen. És akkor még adj borravalót is….
Kacsáskodás után az itteni szépművészetibe mentem. Többeknek is tetszett az ötletem, így szép kis csapat verődött össze. Borsos lett volna a belépő (18 vagy 20 $?)- de hála a Press kártyának, meg hogy WPI ösztöndíjasok vagyunk, ingyér bemehettünk. A szórólapból tudtam, hogy izgalmas dolgok vannak az MFA-ben…De amit láttam…hát, az várakozáson felüli volt. Csak a szokásos baj: az idő! 4 45-kor zárnak, mi meg 3-ra értünk oda. Szerdától szombatig este 9 45-ig vannak nyitva. De mi szerda reggel elröppenünk. És az elkövetkező két napban végig elfoglaltak vagyunk késő du-ig. Szóval kiválogattam, ami érdekelt, és tempósan végigmentem. Egyiptomi gyűjtemény- nagyon jó. Római, görög, etruszk tárgyak…Középkori európai alkotások…megaztán: Velasquez, El Greco, Rembrandt, Tiziano, Matisse, Manet, Monet, Renoir, Picasso, Rodin, Kokoschka, Van Gogh, Gauguin…ámultam és bámultam.
Itt szabad fényképezni, úgyhogy a kedvencekről fotó is van. Először félve vettem elő a gépet, de miután a teremőr nem kezdett üvölteni, sem leteperni, folytattam. Később láttam, hogy más is fotóz. Egy dolog tilos: a háton nem szabad semmit vinni! Egy apró tatyókával mentem, egy fényképezőgép, toll, jegyzetfüzet fityegett benne, kb annyira dudorodott ki, mint valami lapos kispárna. Még annyira sem. A teremőr (kb 200.kg, de mosolygós) mondta, hogy valahogy az oldalamon lógassam, mert „nothing ont he back policy”-jük van. Ajvé, hát üsse kő!Soha nagyobb gondom ne legyen…
Itt szabad fényképezni, úgyhogy a kedvencekről fotó is van. Először félve vettem elő a gépet, de miután a teremőr nem kezdett üvölteni, sem leteperni, folytattam. Később láttam, hogy más is fotóz. Egy dolog tilos: a háton nem szabad semmit vinni! Egy apró tatyókával mentem, egy fényképezőgép, toll, jegyzetfüzet fityegett benne, kb annyira dudorodott ki, mint valami lapos kispárna. Még annyira sem. A teremőr (kb 200.kg, de mosolygós) mondta, hogy valahogy az oldalamon lógassam, mert „nothing ont he back policy”-jük van. Ajvé, hát üsse kő!Soha nagyobb gondom ne legyen…
Művelődés után még bóklásztam a városban. A szokásos hűtőmágnest is sikerült beszereznem. Láttam JFK anyjának szülőházát is. Az olasznegyedben áll, ami régen írnegyed volt. Egy lepukkant, koszos ház egy kisutcában. De az oldalán ott ál az emléktábla, hogy itt született a meggyilkolt elnök mamája, Rose.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése